Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2006.08.21.




KBS GLOBAL

`Full House` to Be Exported to Japan

[2006-08-21]

The KBS hit drama `Full House` starring Rain and Song Hye-kyo will be exported to Japan for Japanese viewers across the island country, KBS Media said.

The drama has already gained great popularity in many Asian nations such as China, Taiwan, Hong Kong, Malaysia and Singapore. In some southeast Asian nations, it recorded viewing rates as high as the popular Korean drama Daejanggeum (Jewel in the Palace). In Thailand, its viewing rates for its last episode posted a staggering 64 percent.

The export to Japan is expected to serve as an opportunity to show the true value of the drama's two Korean stars, especially at a time when Rain is already enjoying great popularity as a singer and Song is also quite famous in Japan for her role in the drama `Autumn in My Heart` and the film `My Girl and I.` Insiders believe that the fact that the drama features the two stars will produce great synergistic effects.

`Compared to `Winter Sonata,` which received a rave response from middle-aged Japanese women, `Full House` may potentially be loved by young people in their teens and 20s,` KBS Media said. `We expect that the export of the drama may help spread the Korean Wave or Korean pop culture craze among the younger generation in Japan.`













































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése