Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2006.07.05.

SZERDA / WEDNESDAY






MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):


📰   KBS Global - Rain to Record Duet with Omarion in U.S.
 

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



KBS GLOBAL

Rain to Record Duet with Omarion in U.S.

[2006-07-05]

Pan-Asian star Rain will soon announce a duet song with American pop star/actor
Omarion.

After finishing the filming of his first movie early this month, Rain left for the
United States on June 10, where he discussed the duet song with Omarion and
met with the organizers of his Asian tour.

Omarion is a former lead vocalist of the hip-hop group B2K and a solo R&B singer,
who starred in the movie You Got Served in 2004. Rain met Omarion when his
producer, Park Jin-young, wrote a song for Omarion's new album.

Rain's agency, JYP entertainment, has already mentioned the singer's plans to sing
in a duet with Omarion, who danced to Rain's song Bad Guy at Rain's concert at
Madison Square Garden in New York in February.

At the time, JYP said that the two artists became friends after the concert and
would probably soon record a song or star in a movie together.

In a telephone interview with Yonhap News on June 4, JYP said the two singers will
record their duet song during Rain's next visit to the United States and announce
it as a digital single in Korea and America. The agency also added that Rain will
discuss his 11-nation Asian tour slated for December with tour organizers.

Rain's Asian tour will involve stage designer Mark Fisher, who also participated in
tour concerts of such high-profile artists as Michael Jackson, The Rolling Stones
and U2, and producer Jamie King, who produced and choreographed the concerts
of Ricky Martin, Britney Spears and Madonna.

Rain has recently filmed a TV commercial for Pepsi Cola alongside American pop
star Christina Aguilera. The commercial will air in Chinese-speaking regions and
feature a duet song performed by the two singers.

Rain will release his fourth album in Korea in October and hold a large-scale
showcase for JYP's Asian partners, Asian media and fans. JYP said the repertoire
of the showcase will include songs from the singer's new album and a preview of
his Asian tour.




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése