Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2021.05.21.

RAIN CHRONICLE: 21 MAY 2021

PÉNTEK / FRIDAY

 

 

MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?
WHAT DID RAIN DO THAT DAY?

 

Nincs elérhető információ / No information available.

 

 

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

 

A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):
EVENTS, NEWS, COVERAGES OF THE DAY (overview):


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

 

 ESEMÉNYEK & HÍREK / EVENTS & NEWS

 

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


esquire.korea

#광고 ‘시즌비시즌’ 없이 매사에 진심인 사람. 메모장 속 맛집 리스트를 공유 받고 싶은 미식가. 윈저에서 출시한 저도주 ‘더블유 바이 윈저’를 두고 비와 만났습니다. 음식에 특히 진심이라는 비는 술은 맛있는 요리와 먹을 때, 혼자 보다 여럿이 즐길 때 제일이라고 했죠. 비와 더블유 바이 윈저가 함께 ‘짠’ 한 순간을 영상을 통해 만나보세요.
@w_by_windsor @rain_oppa #더블유바이윈저 #비 #윈저 #저도주 #위스키 #더블유아이스 #위스키추천 #WbyWindsor #Windsor

🎥 권중호
✍🏻 유정수(크리에이티브팀)
💇 김민종
💄 이도경
👗 박서
👶 이영진


[210521-001]




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



Jackson Wang

JACKSON WANG - [KNOW ME] EP.5- "MAGNETIC" M/V BEHIND #5


[210521-002]





💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



42psy42


매번 #헤이즈 컴백땐 비가 온다더군요
Whenever @heizeheize have a come back, it’s raining.

 

[210521-003]






🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
🌧🌧 


 SAJTÓ & MÉDIA / PRESS & MEDIA

 

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦





















 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése