Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2021.02.22.

RAIN CHRONICLE: 00 MONTH 2020 

NAP / DAY

 

 

MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?
WHAT DID RAIN DO THAT DAY?

 

Nincs elérhető információ / No information available.

 

 

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

 

A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):
EVENTS, NEWS, COVERAGES OF THE DAY (overview):


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

 

 ESEMÉNYEK & HÍREK / EVENTS & NEWS

 

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


RAIN's Official Channel

RAIN (비) - WHY DON’T WE (Feat. 청하 (CHUNG HA)) Concept Teaser 1


RAIN (비) - WHY DON’T WE (Feat. 청하 (CHUNG HA)) Concept Teaser 1
RAIN’s EP ‘PIECES by RAIN’ will be released 2021.03.03 WED 6PM KST

#RAIN #CHUNGHA #WHYDONTWE #비 #청하 #PIECESbyRAIN

[210222-000]




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

 
RAIN

@rain_oppa

#WHYDONTWE 틱톡 챌린지 최초공개 틱톡에서 오늘 오후 6시 시작합니다!

Post your version of the #WHYDONTWE TikTok challenge starting today at 6pm KST !

[210222-000]

dalrészlet (csak hang)



@rain_oppa

Full version coming out 03.03.2021 🔱
3월3일 6pm #WHYDONTWE

[210222-000]

MV trailer





@rain.xix

Post your version of the #WHYDONTWE challenge now 🔱
🎵WHY DON’T WE (Feat. 청하) - 비 (Rain)

és

@rain_oppa

#WHYDONTWE
2021.03.03 #chungha#rain

[210222-000]



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


tt_trend

[🚨틱톡 단독 선공개 및 챌린지 최초공개🔥] @rain_oppa ft. @chungha_official #WHYDONTWE 챌린지 오늘 오후 6시 틱톡에서 공개! 🙌 여러분 같이 춤출 준비되었나요?! 👯‍♂️ 완벽한 호흡에 도전하실분🙋‍♀️

➡️ 틱톡 rain.xix으로 지금 go~! go~! 

[210222-000]




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
🌧🌧



ALL THE K-POP

[Weekly Idol] Sudden Live with Rain & Ciipher

VIDEO






🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
🌧🌧 


 SAJTÓ & MÉDIA / PRESS & MEDIA

 

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




뉴스엔·NewsenTV·KOREA Entertainment news


비(Rain), '주간아이돌 출근하는 싸이퍼 아버지' (주간아이돌)

[210222-000]



[210222-000]

























 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése