Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2021.02.11.

 RAIN CHRONICLE: 11 FEBRUARY 2020 

CSÜTÖRTÖK / THURSDAY

 

 

MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?
WHAT DID RAIN DO THAT DAY?

 

Nincs elérhető információ / No information available.

 

 

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

 

A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):
EVENTS, NEWS, COVERAGES OF THE DAY (overview):


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

 

 ESEMÉNYEK & HÍREK / EVENTS & NEWS

 

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



써브라임 아티스트 에이전시_SUBLIME ARTIST AGENCY

[써브라임] 써브라임 아티스트들의 새해 인사 메세지!


* 개인 사정으로 함께하지 못한 아티스트가 있습니다. 팬 여러분의 양해 부탁드리겠습니다.


[210211-000]




RAIN
rain_oppa /
정지훈

21:16 (KST)

시작합니다 !!!!꾸러기들이 원하는 혼성 프로젝트~3월3일!! 6pm 🔥🔥삼삼 프로젝트❤️ The project duo you’ve all been waiting for is coming at you on 3/3 at 6PM KST 🔥 #WHYDONTWE

[210211-000]




시즌비시즌 Season B Season

비x일주어터 다이어트 프로젝트ㅣ 100kg 👉 XXkg 대반전 결과 ㄷㄷ 비가 직접 ★최초 공개★하는 다이어트 비법 & 식단ㅣ 시즌비시즌 ep.23

결국 공개합니다, 체지방 제로에 도전하는 비 다이어트 비법과 식단
일주일 동안 No 주작 '비 다이어트'에 도전한 일주어터 (tlqkf 주의;;), 과연 결과는??

비 피셜 순환운동 법:

🤸‍♂️1세트  (20초 운동 후 10초 휴식을 반복)
- 제자리 뛰기
- 점프 스쿼트 / 이지모드 : 스쿼트
- 플랭크 응용 동작 (바닥 3형제)
ㄴ 1) 플랭크
     2) 점프 플랭크
     3) 마운틴 클라이밍
- 롤아웃 / 이지모드 : 사이드 토터치
- 푸쉬 업 / 이지모드 : 무릎대고 푸쉬업

이 세트를 30분간 반복해서 진행한다.

🎁시즌비시즌 100만 기념 굿즈 신청👉https://bit.ly/3tagJnb​
(2월 11일 목요일 까지 신청 마감)

#비​ #정지훈​ #jungjihoon​ #시즌비시즌​ #seasonbseason​ #비다이어트식단​ #비다이어트비법

[210211-000]



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

 
시즌비시즌 Season B Season

시즌비시즌 100만 구독자 랜선 파티

 

100만 꾸러기들 안녕?👋 가슴이 웅장해지는 그 숫자 💯 


juy93

드디어 자랑할 수 있는 사진
#시즌비시즌 #비선생님너무너무스윗하시고잘받아주셔서정말감사했습니다 #제작진선생님들도너무너무감사했어요


 

 

 

 

ryoujina

Insta Story

[210211-000]

Video 

 

🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧 


 SAJTÓ & MÉDIA / PRESS & MEDIA

 

💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése