Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2020.07.07.

KEDD / TUESDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


Projekt / Project:

ARENA - GUCCI
PHOTO MODEL



RAIN
@rain_oppa / 정지훈

중독성... #ARENA #Gucci

[Addictive...]


[200707-001]

 


💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


Projekt / project:

NONG SHIM SHRIMP CRACKERS
BRAND AMBASSADOR



M2
[내맘대로 1일 1깡] 드디어 왔다! 깡고주들 대만족시킨 비 X 새우깡 초특급 콜라보 현장 | Ep.1

깡팸 모여🙆‍♀️🙆‍♂️ 비X새우깡의 역사적인 만남!
1일 5깡 비의 새우깡 꿀조합까지 알려줌🍤
(
9:53) 와 찐으로 이 애장품을 주신다구요..? 

@rain_oppa의 애장품을 받을 수 있는 기회! 


영상 본 뒤 새우깡 인증하고 진정한 깡팸 되자🤟 


⚠️참여 방법
① 새우깡을 갖고 여러가지 방법으로 찰!칵!
② 개인 SNS계정에 해시태그
#새우깡, #방구석새우깡챌린지, #내맘대로1일1깡 과 함께 업로드하면 끝!
※Tip! 해당 URL을 댓글로 남겨시면 경품 당첨의 확률이 더욱 커집니다! 


⚠️경품 및 참여 기간
* 추첨을 통해 비가 촬영장에서 입었던 것과 동일한 팔라스 티셔츠(1명)와 1일 7깡이 가능한 깡선물세트(10명)를 드립니다. (랜덤증정 / 개별연락)
※참여 기간 : 7/7(화) ~ 7/12(일) 


⚠️참고사항 * 6월 25일부터 진행 중인 방구석 새우깡 챌린지와는 별개로 인증샷 형태로 진행되는 이벤트입니다. 


More from #M2? :D

Facebook:
https://www.facebook.com/MnetM2/
Twitter:
https://twitter.com/M2MPD/
Instagram:
https://www.instagram.com/M2MPD/
TikTok:
https://www.tiktok.com/@m2mpd


[200707-002]







💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦









































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése