Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2020.04.09.

CSÜTÖRTÖK / THURSDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?






A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):







RAIN-JIHOON


大家好,我是格丽缇品牌代言人Rain。很高兴也很骄傲,成为一个非常有爱的美肤品牌的代言人,眼下特殊时刻,请大家保护好自己,美与爱一直在我们身边,期待与你们的见面!

Hello everyone, I am Rain, the spokesperson of the Greta brand. I am very happy and proud to be a spokesperson for a very beloved beauty brand. At this special moment, please protect yourself. Beauty and love are always by our side and I look forward to meeting you!

Üdvözlet Mindenkinek, Rain vagyok, a Gre-Kriti brand szóvivője. Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy ennek a nagyon szeretett szépségmárkának lehetek az arca. Ebben a különleges pillanatban kérem, hogy vigyázzatok magatokra. A szépség és a szeretet mindig a mi oldalunkon lesz, alig várom, hogy találkozhassam veletek!


[200409-001]






















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése