Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2020.02.11.

KEDD / TUESDAY





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?



Nincs információ (bár lehet, hogy ekkor utazott Los Angelesbe).



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):

📸   ha_kimmo
📰   Star News - 레인컴퍼니, 글로벌 오디션 개최 "성별·나이 무관"


🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


Az első képen látható férfi osztotta meg az autogramokat, melyeket Ha Jung-woo-tól (a közös fotón vele látható) és Raintől kapott. A férfi egyenruhájából sejthetően ez talán a repülőtéren történhetett. Rain vajon ezen a napon utazott Los Angelesbe?




#하정우
그냥 정우형이라 부르고 싶어요.형... 소 스윗


#배우정지훈
그냥 형이라고 부르고 싶어요. 형...소 젠틀








💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦




스타뉴스





레인컴퍼니, 글로벌 오디션 개최 "성별·나이 무관"

공미나 기자 / 입력 : 2020.02.11 11:39


/사진제공=레인컴퍼니


가수 비가 소속된 레인컴퍼니가 2020년 K팝 글로벌 공개 오디션을 시작한다.

11일 레인컴퍼니 측은 "오는 14일부터 약 두 달간 글로벌 공개 1차 오디션을 개최한다. 글로벌 시장을 겨냥할 실력있는 아이돌그룹을 제작하기 위해 셀프오디션 플랫폼인 지니캐스팅과 제휴를 맺고, 상시 오디션 방식을 채택해 진행될 예정"이라고 밝혔다.

이번 레인컴퍼니의 글로벌 오디션 지원자격 연령은 중학생 이상부터 지원이 가능하며, 성별과 국적은 무관하다.

레인컴퍼니 측은 "지원자들이 최상의 컨디션일 때 자신만이 가지고 있는 끼와 재능을 셀프 영상을 통해 유감없이 발휘할 수 있는 기회를 상시 제공하는 것이 이번 오디션 프로젝트의 취지"라고 강조했다.

뿐만 아니라 지니캐스팅의 40여개 오디션 부스는 전국 주요 도시 각종 영화관에 위치해 지원자들은 전국 어디서나 손쉽게 오디션에 참가할 수 있다.

오디션 참여는 4월 30일까지 음악 장르와 관계없이 지니캐스팅 부스를 통해 진행되며, 노래를 부르는 영상을 촬영해 지니캐스팅 홈페이지 및 어플로 캐스팅 신청을 하면 된다. 



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése