Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2016.10.26. - Fotók

««« Previous day
««« The events of this day 
Next day »»»


««« Előző nap
««« A nap eseményei
Következő nap »»»




NIRAV MODI FLAGSHIP STORE OPENING

HONG KONG, CHINA



NIRAV MODI FLAGSHIP STORE MEGNYITÓ

HONGKONG, KÍNA



Rain and his manager at the moments of the waiting. The images came not in that order but almost offer the possibility of the following game :)

Rain és menedzsere a várakozás pillanataiban. A képek nem ebben a sorrendben érkeztek, de szinte kínálják az alábbi játék lehetőségét :)


A1

2

A3

4

5

The sparkling jewelry was not really interested in the two men, so they started a little bored. They were looking for other entertainment:

A csillogó ékszerek nem igazán kötötték le őket,  ezért kicsit unatkozni kezdtek. Így tehát más szórakozás után néztek:


6

A7

8

9

10



They began to deal with the attractions:

Elfoglalták magukat a látnivalókkal:


A11


Vagy a látnivalók foglalták el őket?

Or the attractions with them?


A12 A képen Rain mellett Anais Barclay, a hongkongi Christian Dior Couture ügyfélmenedzsere látható


A13



An open-air stage was set to the photoshoot of Nirav Modi and his honored guests, Rain and Zhang Ziyi (Memoirs of a Geisha). The two famous stars have been met each other at the MET Gala 2015.


Nirav Modi és a díszvendégek, Rain és Zhang Ziyi (Egy gésa emlékiratai) fotózásához szabadtéri színpadot állítottak fel. A két színész híresség nem először találkozott, hiszen mindketten részt vettek tavaly a MET Gálán is.


B1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

ON11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

ON25

26




Nirav Modi és Rain:


ON0

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1

2

ON1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

B11

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26


Apple 27

ON28

Apple 29

ON.CC.1

2

3

4

ON5

6

7

8

Apple 9

ON10

11

Apple 12

ON13

ON14

15

ON16

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1

2

3

4

5

6

1

2

3

Apple 4

5

6

7

8

9

10

11

12

ON13

14

15

16

17

18

19

20

21

23

24

25

26

27

28

29

1

2

3

ON4

5

6

7

8

9

10

1

2

3

4

5

6

7
 
8

9

10

Z11

Z12






___________________________________________________________________________________
KREDITEK

felirat szerint

A7
be_hk https://www.instagram.com/p/BMBf4zvDGHP/

Z11, Z12
tiger0124
https://www.instagram.com/p/BMBlBCQjl4w/
https://www.instagram.com/p/BMBv_uMDLSq/

A3
manna.catering https://www.instagram.com/p/BMBmUiXAl51/


A1
prestigehk https://www.instagram.com/p/BMBl-D7gvZ2/

harpersbazaarhk  https://www.instagram.com/p/BMBjy_hBuW1/


pydhk
Z10 https://www.instagram.com/p/BMBnSQXA0nP/

ON0, ON1, ON.CC.1, ON4, ON5, ON10, ON11, ON13, ON 14, ON16, ON28
http://hk.on.cc/hk/bkn/cnt/entertainment/20161026/bkn-2016102619193...
http://photo.weibo.com/1799770912/albums/detail/album_id/4034941020...!/mode/1/page/1


anaisbarclay
A12 https://www.instagram.com/p/BMB9RrLBrzv/




A13 https://www.instagram.com/p/BMCzlyKBawt/?taken-by=anaisbarclay

Apple 4, 9, 12, 27, 29
http://hk.apple.nextmedia.com/enews/realtime/20161026/55830969

lettywow
B1 https://www.instagram.com/p/BMCD962AGzk/
B11 https://www.instagram.com/p/BMCBmSoAPCY/
A11 https://www.instagram.com/p/BMCFwMxAU35/?taken-by=lettywow































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése