Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.03.05.

««« Előző nap                                                                                                                                                  Következő nap »»»




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


A filmforgatás kellős közepén Rain Hangzhou-ba utazott, ahol este a The Squall turné koncertje várt rá. Napközben a szállodából érkeztek fotók, amelyek azt mutatták, hogy Rain nem mulasztotta el a napi edzését sem. A fellépést egy after party követte.


Az esti fellépés helyszíne a Yellow Dragon Sport Center 8.000 fős fedett sportcsarnoka volt:


























PRIVATE LIFE


Indulás az Incheon repülőtérről, ahol valaki autogramot is kapott Raintől:







Szokatlan módon most a repülőgépen is lefényképezték:






Érkezés Hangzhou-ba a Xiaoshan Nemzetközi Repülőtérre, ahol már várták a kínai rajongók:


FANCAM

[2016-0467]

Credit @NANALOVERAIN_OPPA http://www.miaopai.com/show/YiodffNzH9ScBQ65bDaByQ__.html






[2016-0468]
https://indavideo.hu/video/160305_RAIN_-_Arrival_to_Hangzhou_Xiaoshan_Int_Airport_fancam-2

Credit @NANALOVERAIN_OPPA https://www.miaopai.com/show/WF4C--2fX3SFsqDZUyV8rQ__.html






[2016-0469]
https://indavideo.hu/video/160305_RAIN_-_Arrival_to_Hangzhou_Xiaoshan_Int_Airport_fancam-3

Credit: @raincloudhk https://weibo.com/p/230444660105de86a922ceb09d899dd45a516b








































 

 
















 



Rain napközben a szállodai edzőtermet sem hagyta kihasználatlanul:











A koncert fotói és videói, valamint az after party képei a következő oldalakon láthatók.


Rain a koncert kezdetéről megosztott egy felvételt az Instagramján, és ezzel egy kis betekintést nyújtott olyan kulisszákban, amely a nézők szeme elől rejtve van. A legérdekesebb ebben e néhány másodpercben, hogy azt láthatjuk, miként lényegül át JUNG JI-HOON színpadi szupersztárrá. A koncentrálás természetes ebben a helyzetben, de a felegyenesedést kísérő táncos mozdulat csodaszép. Aki lelép a süllyesztő platójáról, az már a tömegek bálványa, a karizmatikus RAIN.



INSTAGRAM / TWITTER


Credit: RAIN♥ rain_oppa Instagram
https://www.instagram.com/p/BCky6u1JSp9/?taken-by=rain_oppa

오늘은 콘서트의 날 ... In hangzhou. #concert#rain#thesquall 
(Ma koncertnap van... Hangzhou-ban.)
 

https://indavideo.hu/video/160305_RAIN_at_the_moment_of_start




RAIN @29rain Twitter
https://twitter.com/29rain/status/706126291083243520

Koreai idő szerint: 23:36





Az after party után távozó Rainről még a garázsban is készítettek fotókat:









További Hangzhou-ban készült képek - a fellépés utáni éjszakai vacsorához a társaság talán egy nyugodtabb helyre vágyott:















Rain a nap végén a szállodába érkezett:








PLEASE COME BACK, MISTER

FOTÓK









































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése