««« Előző nap
MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?
Nincs információ.
Az is érdekessége ennek a sorozatnak, hogy a szokásoktól eltérően nem "adás közben" forgatták, hanem a már kész sorozat "dobozból" került a képernyőkre. A témával biztosra mentek: a sokadik bőrt nyúzták le a délceg katonafi és a doktornő szerelmi kliséjéről. Szinte az első perctől elképesztő hype alakult ki a sorozat körül, mely öngerjesztő módon az egekbe lökte a nézettségét, annak ellenére, hogy a nézői maguk is arról számoltak be, hogy a felétől már meglehetősen unalmassá vált számukra, és nem győzték a megvalósítás gyatraságait sorolni.
Az SBS viszont merész vállalkozásba kezdett, mert az egyik legegyedibb sorozatát engedte párharcba keveredni a jelentős erőfölénnyel rendelkező másik szériával. A döntés nagyon megbosszulta magát, mert hiába mutatták be a koreai sorozatok meglehetősen önismételgető, kifulladni látszó sikereinek formai-tartalmi megújítására alkalmas, bravúros darabjukat, az így nem bírta kimozdítani a klisékre szoktatott nézőket a komfortzónájukból. Meg kell említeni azt is, hogy a sorozat bemutatása előtt furcsa sajtótámadások érték a stábot, mellyel mintha előre le akarták volna járatni a produkciót.
Bár ez a sorozat mérhetetlenül humoros jelenetek végtelen sorát tartalmazta, a problémafelvetése olyan kérdéseket kerülgetett, amelyekkel sokak számára kényelmetlen lehetett foglalkozni, vagy a saját életüket szembesíteni azokkal: a munka és a magánélet egyensúlya, a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyhez rendelt lehetőségek, a munkaerők kizsákmányoltsága és kiszolgáltatottsága, a munkáltatók túlkapásai, a szülői felelősségek, a házastársi kapcsolatok milyensége mind-mind égető, és többnyire szőnyeg alá söpört problémái a helyi valóságnak. A két főszereplő (illetve mind a négy) rendkívül izgalmas, érett színészi alakítást nyújtott. Azonban hiába volt három rendkívüli partnere Rainnek, Kim In-kwon és Kim Soo-ro már minden téren fölötte áll az álomlovagok kliséjének teljesítésén, a filmes karrierje elején álló Oh Yeon-seo merész, bevállalós alakítása sokak számára zavarba ejtő volt. Raint pedig, aki bár könnyedén teljesítette a "szépfiú" főszereplő iránti elvárást, az ebben való öntetszelgés izgatta legkevésbé.
SAJTÓ
1.
TV REPORT
http://www.tvreport.co.kr/?c=news&m=newsview&idx=870027
3.
SOOMPI
http://www.soompi.com/2016/02/25/please-come-back-mister-and-descendants-of-the-sun-see-increase-in-ratings/
4.
EDAILY
http://starin.edaily.co.kr/news/NewsRead.edy?SCD=EA32&newsid=01190646612554456&DCD=A10102
5.
HANCINEMA
http://www.hancinema.net/descendants-of-the-sun-rises-91798.html
"Descendants of the Sun" rises
2016/02/25
MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?
Nincs információ.
Megérkeztek az első cikkek is, melyek főként a sorozat televíziós nézettségi
adatairól tudósítottak. Mivel a KBS és az SBS csatorna egyszerre kezdte
sugározni a saját sorozatát (Descendants of the Sun és Please Come Back,
Mister), érdekes párharc alakult ki a két dráma között. A nézettségi adatok a televíziós sugárzásokat jelentik, az online nézettség nem szerepel bennük. Az alábbiakban írtakon túl nagy mértékben belejátszott a történtek alakulásába a KBS piaci erőfölénye, melyet sok kábeltelevíziós csatorna felvásárlásával szerzett, és érdekes módon ezek nézettsége erősen megnőtt az utóbbi időben Koreában.
Néhány kiegészítő információ, amelyek közlése során nem lehet elkerülni, hogy kissé előre szaladjunk a történésekben:
A KBS kb. másfél évvel a bemutatás előtt már beharangozta a meglehetősen nagy költségvetésű (10,8 M USD) sorozatát, amelyet néhány felmerült probléma miatt nem tudtak a terveknek megfelelően sugározni. Az eltelt időszakban viszont folyamatosan hirdették, így már nagy várakozás előzte meg a drámát. A férfi főszerepet játszó Song Joong-ki a katonai szolgálata után tért vissza a főszerepben, és mindenki kíváncsi volt rá a bevonulása előtti sikerfilmje (A Werewolf Boy) után. Song Hye-kyo pedig bármit csinál, teljesen mindegy, hogy mit és milyen színvonalon, a népszerűsége töretlen.
Néhány kiegészítő információ, amelyek közlése során nem lehet elkerülni, hogy kissé előre szaladjunk a történésekben:
A KBS kb. másfél évvel a bemutatás előtt már beharangozta a meglehetősen nagy költségvetésű (10,8 M USD) sorozatát, amelyet néhány felmerült probléma miatt nem tudtak a terveknek megfelelően sugározni. Az eltelt időszakban viszont folyamatosan hirdették, így már nagy várakozás előzte meg a drámát. A férfi főszerepet játszó Song Joong-ki a katonai szolgálata után tért vissza a főszerepben, és mindenki kíváncsi volt rá a bevonulása előtti sikerfilmje (A Werewolf Boy) után. Song Hye-kyo pedig bármit csinál, teljesen mindegy, hogy mit és milyen színvonalon, a népszerűsége töretlen.
Az is érdekessége ennek a sorozatnak, hogy a szokásoktól eltérően nem "adás közben" forgatták, hanem a már kész sorozat "dobozból" került a képernyőkre. A témával biztosra mentek: a sokadik bőrt nyúzták le a délceg katonafi és a doktornő szerelmi kliséjéről. Szinte az első perctől elképesztő hype alakult ki a sorozat körül, mely öngerjesztő módon az egekbe lökte a nézettségét, annak ellenére, hogy a nézői maguk is arról számoltak be, hogy a felétől már meglehetősen unalmassá vált számukra, és nem győzték a megvalósítás gyatraságait sorolni.
Az SBS viszont merész vállalkozásba kezdett, mert az egyik legegyedibb sorozatát engedte párharcba keveredni a jelentős erőfölénnyel rendelkező másik szériával. A döntés nagyon megbosszulta magát, mert hiába mutatták be a koreai sorozatok meglehetősen önismételgető, kifulladni látszó sikereinek formai-tartalmi megújítására alkalmas, bravúros darabjukat, az így nem bírta kimozdítani a klisékre szoktatott nézőket a komfortzónájukból. Meg kell említeni azt is, hogy a sorozat bemutatása előtt furcsa sajtótámadások érték a stábot, mellyel mintha előre le akarták volna járatni a produkciót.
Bár ez a sorozat mérhetetlenül humoros jelenetek végtelen sorát tartalmazta, a problémafelvetése olyan kérdéseket kerülgetett, amelyekkel sokak számára kényelmetlen lehetett foglalkozni, vagy a saját életüket szembesíteni azokkal: a munka és a magánélet egyensúlya, a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyhez rendelt lehetőségek, a munkaerők kizsákmányoltsága és kiszolgáltatottsága, a munkáltatók túlkapásai, a szülői felelősségek, a házastársi kapcsolatok milyensége mind-mind égető, és többnyire szőnyeg alá söpört problémái a helyi valóságnak. A két főszereplő (illetve mind a négy) rendkívül izgalmas, érett színészi alakítást nyújtott. Azonban hiába volt három rendkívüli partnere Rainnek, Kim In-kwon és Kim Soo-ro már minden téren fölötte áll az álomlovagok kliséjének teljesítésén, a filmes karrierje elején álló Oh Yeon-seo merész, bevállalós alakítása sokak számára zavarba ejtő volt. Raint pedig, aki bár könnyedén teljesítette a "szépfiú" főszereplő iránti elvárást, az ebben való öntetszelgés izgatta legkevésbé.
A
filmes újságírás (vagy inkább az azt helyettesítő bulvárszínvonalú
cikkek) is beszálltak a versenybe. Míg a Descendants of the Sun
gyönyörkeltő állandó látványelemeként működtetett, "six pack"-re
vetkőztetett katonaosztag fotói beterítették a lapokat, addig a Please
Come Back, Mister első része után máris az egész sorozat (!) iránt
fanyalgó ismertetés jelent meg a HanCinemán, és ezt rendre megismételték
az egyes epizódismertetések alkalmával.
A
Please Come Back, Misternek azonban masszív és egyre növekvő
rajongótábora alakult ki,
és borítékolható, hogy hosszú távon nagy sikereket fog aratni. Még
Koreában is, ha kigyógyulnak a homályos látásból. Ezt mutatja a
sorozatok megfordult tetszésindexe is, melyek két hónappal a sugárzások
befejezését követően így néznek ki a Daum filmes oldalán:
Descendants of the Sun 2016.06.28. |
Please Come Back, Mister 2016.06.28. |
SAJTÓ
1.
TV REPORT
http://www.tvreport.co.kr/?c=news&m=newsview&idx=870027
'돌아와요 아저씨' 시청률 상승…2위 굳히기 기사입력
2016-02-26 06:57:15
[TV리포트=신나라 기자] SBS 새 수목드라마 '돌아와요 아저씨'가 시청률 상승세를 보였다.
26일 시청률 조사회사 닐슨코리아에 따르면 전날 방송된 '돌아와요 아저씨'는 7.6%의 시청률을 기록했다. 이는 첫날 방송분이 기록한 6.6%보다 1.0%P 상승한 수치이다.
이날 방송에서는 절세미인 홍난(오연서)의 몸으로 다시 태어난 기탁(김수로)과 꽃미남 해준(비)으로 환생한 영수(김인권)의 모습이 그려져 이목을 집중시켰다.
한편 KBS2 '태양의 후예'는 15.5%, MBC '한번 더 해피엔딩'은 4.7%의 시청률을 각각 기록했다.
신나라 기자 norah@tvreport.co.kr/ 사진=SBS '돌아와요 아저씨'
2.
BUSAN.COM
'태양의 후예', 15.5% 수목극 1위 굳건...'돌아와요 아저씨' 동반 상승
김두연 기자 bstoday@busan.com
입력 : 2016-02-26 [08:20:21] | 수정 : 2016-02-26 [08:20:21]
KBS2 수목드라마 '태양의 후예'의 기세가 무섭다.
26일 방송된 '태양의 후예' 2회 시청률은 닐슨코리아 기준, 15.5%를 기록하며 동시간대 1위 자리를 굳건히 했다. 이는 전날 첫 회 방송보다 1.2p 상승한 수치.
방송 전부터 100% 사전제작과 최초 한중동시방영 등 다양한 수식어가 붙었던 '태양의 후예'는 높은 완성도와 직진 전개로 몰입도를 높이고 있다.
SBS 수목드라마 '돌아와요 아저씨' 또한 7.6%를 기록하며 상승세에 올랐다.
반면 동시간대 방영된 MBC 수목드라마 '한번 더 해피엔딩'은 4.7%의 시청률을 기록하며 전날 보다 0.3p 하락했다.
사진=부산일보 DB
김두연 기자 myajk213@
3.
SOOMPI
http://www.soompi.com/2016/02/25/please-come-back-mister-and-descendants-of-the-sun-see-increase-in-ratings/
“Please Come Back, Mister” and “Descendants of the Sun” See Increase in Ratings
orionight February 25, 2016
Both KBS’s “Descendants of the Sun” and SBS’s “Please Come Back, Mister” are enjoying an increase in their viewer ratings after only two episodes.
“Descendants of the Sun” is leading the ratings for Wednesday-Thursday dramas in that time slot, recording a 15.5 percent rating for its second episode. This is an increase of about 1.2 percent, as the drama premiered with a rating of 14.3 percent.
“Please Come Back, Mister,” is also seeing generally high ratings, scoring a 7.6 percent rating for its second episode and a 1 percent increase from its premiere episode.
On the other hand, MBC’s “One More Happy Ending” actually saw a decrease in ratings, dropping to a 4.7 percent rating for its 12th episode. “One More Happy Ending” will likely see some stiff competition for viewers now, as it airs at the same time as both “Descendants of the Sun” and “Please Come Back, Mister.”
“Descendants of the Sun” airs every Wednesday and Thursday on KBS2. Catch the latest episode on Viki!
Sources (http://www.tvreport.co.kr/?c=news&m=newsview&idx=870027)
(http://news20.busan.com/controller /newsController.jsp?newsId=20160226000175)
A "Please Come Back, Mister" és a "Descendants of the Sun" is növelte a nézettségét
A KBS "Descendants of the Sun" és az SBS "Please Come Back, Mister" sorozata is magasabb nézettségnek örvendhetett az első két epizódot követően.A "Descendants of the Sun" a vezetője a szerdai-csütörtöki drámáknak a megadott időben, 15,5 százalékos rekordot elérve a második epizódjával. Ez 1,2 százalékos növekedés, mivel a dráma 14,3 százalékos nézettséggel nyitott.A "Please Come Back, Mister" nézettsége szintén magas, 7,6 százalékpontos a második résszel, és ez 1 százalékos növekedés a nyitó epizódéhoz képest.Egyébként az MBC "One More Happy Ending"-je csökkenő nézettségi arányt mutat, 4,7 százalékra esve a 12. epizódjával. Valószínűsíthető a "One More Happy Ending" nézőkért folytatott erős küzdelme, mivel ugyanabban az időben sugározzák, mint a "Descendants of the Sun"-t és a "Please Come Back, Mister"-t.A "Descendants of the Sun"-t minden szerdán és csütörtökön sugározza a KBS2. Nézze meg a legutóbbi részt a Vikin!
4.
EDAILY
http://starin.edaily.co.kr/news/NewsRead.edy?SCD=EA32&newsid=01190646612554456&DCD=A10102
‘태양의 후예’ 시청률 고공행진…‘갓은숙의 귀환’
입력시간 | 2016.02.26 08:02 | 김윤지 기자 jay@
[이데일리 스타in 김윤지 기자]‘태양의 후예’가 시청률 고공행진 중이다.
26일 시청률 조사회사 닐슨코리아 집계에 따르면 지난 25일 오후 방송된 KBS2 수목미니시리즈 ‘태양의 후예’(연출 이응복·극본 김은숙) 2회는 전국 기준 15.5% 시청률을 기록했다. 이는 지난 1회가 기록한 14.3%보다 1.2%포인트 상승한 수치로, 동시간대 1위에 해당된다.
이날 방송에서는 이별을 택한 시진(송중기 분)과 모연(송혜교 분)이 우르크에서 재회했다. 시진은 우르크로 파병을 와 생활 중이었고, 모연은 방송을 통해 병원의 간판 의사가 돼 있었다. 하지만 이사장의 유혹을 뿌리친 대가로 모연은 모두가 꺼리던 우르크로의 의료단 파견에 차출되고 말았다.
같은 시간대 방송된 MBC ‘한번 더 해피엔딩’은 4.7%, SBS ‘돌아와요 아저씨’는 7.6%의 시청률로 집계됐다. XML:Y
26일 시청률 조사회사 닐슨코리아 집계에 따르면 지난 25일 오후 방송된 KBS2 수목미니시리즈 ‘태양의 후예’(연출 이응복·극본 김은숙) 2회는 전국 기준 15.5% 시청률을 기록했다. 이는 지난 1회가 기록한 14.3%보다 1.2%포인트 상승한 수치로, 동시간대 1위에 해당된다.
이날 방송에서는 이별을 택한 시진(송중기 분)과 모연(송혜교 분)이 우르크에서 재회했다. 시진은 우르크로 파병을 와 생활 중이었고, 모연은 방송을 통해 병원의 간판 의사가 돼 있었다. 하지만 이사장의 유혹을 뿌리친 대가로 모연은 모두가 꺼리던 우르크로의 의료단 파견에 차출되고 말았다.
같은 시간대 방송된 MBC ‘한번 더 해피엔딩’은 4.7%, SBS ‘돌아와요 아저씨’는 7.6%의 시청률로 집계됐다. XML:Y
5.
HANCINEMA
http://www.hancinema.net/descendants-of-the-sun-rises-91798.html
"Descendants of the Sun" rises
2016/02/25
"Descendants of the Sun" is propelling.
According to Nielsen Korea, the new KBS 2TV drama "Descendants of the Sun" rated 15.5% on the 26th. This is 1.2% more than the first episode.
Si-jin (Song Joong-ki) and Mo-yeon (Song Hye-kyo) who broke up, reunited in Ureukeu. Si-jin was dispatched to Ureukeu and Mo-yeon was a star doctor at her hospital before she was dispatched to Ureukeu.
MBC "Happy Ending Once Again" rated 4.7% and SBS "Please Come Back, Mister" rated 7.6%.
Source : starin.edaily.co.kr/n...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése