Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: 2016.03.02.

««« Előző nap                                                                                                                                                   
                                                                                                                                  A Come Back, Mister 3. részének fotói »»» 





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


A Please Come Back, Mister forgatásán dolgozott, melynek helyszíne ezúttal a Hyundai Department Store Mok-dongban. Két bejegyzésre futotta az idejéből, így két képet kaptunk az Instagramján.





RAIN INSTAGRAM / TWITTER


1.

Kanye West a zenélés mellett cipők tervezésével is foglalkozik. Legutóbb az Adidasnál került forgalomba a Yeezy Boost 350 Black névre hallgató 200 dolláros cipője, mely pillanatokon belül kifogyott a készletből. Rain, akiről tudjuk, hogy a sportos cipők nagy barátja és gyűjtője, most megmutatta, hogy az egyik pár nála van :)


 



RAIN♥ rain_oppa
https://www.instagram.com/p/BCcH8oapSps/

ㅎㅎㅎ감솨...





Credit: @29rain Twitter
https://twitter.com/29rain/status/704905895466180612

Koreai idő szerint: 14:47


2.
Természetesen eközben nem feledkezett meg arról sem, hogy figyelmeztessen bennünket a sorozat mai megnézésére.


RAIN♥ rain_oppa Instagram
https://www.instagram.com/p/BCcUQ1EJSmt/?taken-by=rain_oppa

오늘 3부 기대해주세용 ~ #돌아와요아저씨




@29rain Twitter
https://twitter.com/29rain/status/704932978774953985

Koreai idő szerint: 16:34





PLEASE COME BACK, MISTER


A 3. rész pillanatfotói Rain jeleneteiről itt nézhetők meg.




SBS NOW


Credit sbsnow_insta
Forrás: https://www.instagram.com/p/BCcl_K7KNMx/

'내가 정말 죽긴 죽었구나...' 환생 전 자신의 모습이 담긴 영정사진을 본 해준(정지훈)의 오열..ㅠㅠ _
'돌아와요 아저씨' 수(Wed) - 목(Thu) 밤 10시
'Come Back Alive' EP.3 160302

#돌아와요아저씨 #비 ‪#정지훈 #김수로 #김인권 #이민정 #이하늬 #오연서 #최원영 #윤박 #라미란‬

#SBS #SBSNOW #ComeBackAlive‬#Rain #JungJiHoon #KimSooRo#KimInKwon #LeeMinJung #OhYeonSeo#ChoiWonYoung #RaMiRan


 






RAIN ÜZENETE


VIU HONG KONG
https://indavideo.hu/myprofile/myvideos/edit/160302_RAIN_Message

Credit: Viu Hong Kong FB https://www.facebook.com/viuhongkong/videos/vb.917956078285768/986737271407648/






PD NOTE


[돌아와요 아저씨] OST노트 ♪ 노을-다시
해준다혜 커플+노을=아재감성이 폭발한다!


Forrás: http://program.sbs.co.kr/builder/pdNoteBoard.do?pgm_id=22000009040&pgm_build_id=14401&pgm_mnu_id=41636&noteCode=nt_10000014103&noteId=10000025137&noteItmId=#10000025137,10000022698






















 






[2016-0454]









FOTÓK


A Please Come Back, Mister sorozat 3. részének pillanatfelvételei Rain jeleneteiről itt láthatók.









Credit 新剧不能停 Weibo

【《#回来吧大叔#》第3集——一个心里有老婆  一个心里有旧情人 怎么就吻上了呢?】转世后的李海俊(#Rain#)仍旧深深爱着自己的妻子多惠,转世回来的洪兰也依恋着生前恋人怡妍,两个人都眷恋着自己生前爱人,内心都是纯爷们的两人怎么就深情吻上了呢?好奇、爆笑又充满人性的故事今晚第3集播出。


 









ELŐZETESEK


A nap folyamán két előzetes jelent meg az esti epizódhoz kapcsolódóan.



[2016-0443]
https://indavideo.hu/video/160302_RAIN_-_Come_Back_Mister_Ep03_trailer-1

Credit: TV CAST http://tvcast.naver.com/v/769675







[2016-0444]
https://indavideo.hu/video/160302_RAIN_-_Come_Back_Mister_Ep03_trailer-2

Credit: TV CAST  https://tvcast.naver.com/v/769753
















A 3. EPIZÓD LEGJOBB RÉSZEI


[2016-0445]










[2016-0446]







[2016-0447]

Credit DramaSBS https://www.youtube.com/watch?v=EfcqPhaTaFY







[2016-0448]









[2016-0449]








[2016-0450]








[2016-0451]








[2016-0452]

Credit DramaSBS https://www.youtube.com/watch?v=ilrKXo5VQBE









Az SBS közzétette a 4. rész előzetesét: 돌아와요 아저씨 4회 예고

[2016-0453]

Credit DramaSBS https://www.youtube.com/watch?v=SM6UBF8tyH4










REKLÁM















































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése