Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2020.08.14.

PÉNTEK / FRIDAY




MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧

A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



NOH HEE-YOUNG (노희영)
@hino2033


평양일미 청담점 (88-10 Cheongdam-dong, Gangnam-gu, Seoul)

드디어.......울 대세 #비룡
@rain_oppa #평양일미청담등장...!!!!!!!
#싹쓰리 활동 끝날때쯤 올까 했는데 #평랭 먹고싶다며 벙개로~~~~^^
고마운 울 지훈..!!!!!!!!
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
담날전화~~^^
“누나 포장돼요? 태희너무사다주고싶어서요~~~~~”
아우 울지훈 어쩜 이렇게 자상한 남편인지~~~~~^^
요즘 멜론차트보면
완전기분좋음
#싹쓰리 #블랙핑크 #제씨 까지~~~~~^^#ssak3
#싹쓰리평랭 #청담평랭 #평양일미 @pyeongyangilmi
#평양일미청담 #평양일미광교

Translation by Papago:

Finally... ...our big shot #Biryong
@rain_opa #Pyongyang Ilmi Cheongdam Station...!!!!!
#I thought I'd be back by the end of my three sprouts activity, #You said you wanted to eat flat, so you went to the mittens~~~~
Thank you, Jihoon.
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Next day's call~^
"Can you wrap it up?" I really want to give Taehee a gift~~~~"
Oh, how sweet of her husband!
These days, when you look at Melon Charts,
perfect mood
#Sprout 3 #BLACKPINK #Until the emcee~~~^##sak3
#Sprout Three Plain #Cheongdam Plain #Pyongyang Ilmi @Pyeongyangyangyangilmi
#Pyongyang Ilmi Cheongdam #Pyongyang Ilmi Gwanggyo



20200814-0001


20200814-0002
20200814-0003

20200814-0004
20200814-0005







COSMOPOLITAN KOREA 코스모폴리탄@cosmopolitankorea


#코스모커버20
짜잔🎉 20주년 기념 표지를 장식한 스타들을 공개할게🙌🏻 이번 9월호에는 무려 스무 명의 스타들이 기꺼이 모였어! 코스모의 20주년을 축하하기 위해서 말야😘 소장하지 않고는 못 버틸, 세상 빵빵한 라인업을 자랑하는 코스모 9월호는 바로 오늘부터 4군데 인터넷 서점에서 예약 구매할 수 있어!!
-
교보문고 👉🏻 #수지 #조이 #안효섭 #장도연 #하티
YES24 👉🏻 #셔누 #엄정화 #정해인 #비 #서예지
알라딘 👉🏻 #박재범 #선미 #로운 #임시완 #엘리스
인터파크 👉🏻 #류준열 #문소리 #정경호 #한혜진 #김다미
-
⭐️쿠팡, g마켓에서 코스모폴리탄 9월호를 검색하면
박재범, 한혜진, 엘리스 포함
전체 커버 에디션을 예약할 수 있어⭐️
지금 바로 예약하러 고고🏃🏻‍♀️!!
-
cosmopolitan 20th anniversary edition
covers have been released🎊
-
📱송명경

[200814-001]






20200814-0001






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése