Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2019.10.05.

SZOMBAT / SATURDAY





MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?


Vendégfellépő volt az OK Pénzügyi Csoport 20. évfordulós ünnepi rendezvényén.



🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):




🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



OK FINANCIAL GROUP 
20TH ANNIVERSARY FESTIVAL EVENT

앞으로 OK!금융그룹
20주년 festival 계정입니다


Helyszín: Ilsan Kintex 1, Exhibition Hall 5


Setlist:

It's Raining
Hip Song
I Do
30 Sexy
La Song

ok_20th




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


RAIN

rain_oppa / @29rain정지훈

19:57

#노래하러왔음 #투잡







💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


biiig_k 



☔️🐰🐰

자식 키우랴
형들 키우랴
니가 고생이 많다🙄

간만에 즐거웠다잉🕺🏼







💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦


001
0000namu0000

003, 004
enoch222

005
hees1204

006, 007, 008
dododokyung

009, 010, 011
_chaji

012
hyerimy_

013
mightymk81

014
congduk_2

015
ieunseon2058

016
s.beeeen

017
b__2__e

018, 019
hjw_0414

020
ok_ok_ok20

021
p._.hyunju

022
kkim_sooo

023

024
uurrlee

025
raphael.jh_kang

026
jh_170cm

027
hiforyou

028, 029
bb_ooomi

030, 031, 032
bboya_90

033, 034
jisunni0_0

035
sweety4842

036
jhhjjhh

037
ynow___

038
lja

039, 040
narae.kiiiiim

041

042

043

044

045, 046, 047, 048

049

050
jjung505356




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



© _chaji

© congduk_2

© congduk_2

© dododokyung 

© dododokyung 
© dododokyung




© dododokyung

© dododokyung

© dododokyung

© dododokyung

© dododokyung

© hyunjung_eve77

© hyunjung_eve77

© jisunni0_0

© jisunni0_0

©jisunni0_0

© junnsungeun

© kwonbling

© ledahye22

© ledahye22 
© lee_jm0207



© luv.hyunjae

© narae.kiiiiim

© narae.kiiiiim

© sin1025_

© weonjung8979

© woso1225

© woso1225

© woso1225

© yiseon_y

© yiseon_y

© yuna_song00

© junnsungeun





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧






































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése