Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2019.07.07.

VASÁRNAP / SUNDAY






MIT CSINÁLT RAIN EZEN A NAPON?





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧


A NAP ESEMÉNYEI, HÍREI ÉS TUDÓSÍTÁSAI (áttekintés):





🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧



인사이트코리아 (INSIGHT KOREA)





‘즐거운겨.....??? ’ 비(정지훈), 인스타그램을 통해 근황 공개


이종선 기자   승인 2019.07.07 11:32



사진=비 정지훈 인스타그램 캡처


[인사이트코리아=이종선 기자] 비(정지훈)가 팬들에게 자신의 근황을 알렸다. 
비(정지훈)는 지난 4일 인스타그램에 사진과 함께 “즐거운겨.....???”라는 글로 근황을 공개했다. 
공개된 사진을 본 비(정지훈)의 팬들은 ‘귀요미️’ 등의 다양한 반응을 보이며 비(정지훈)와 소통했다.  
한편 비(정지훈)는 평소에도 주기적으로 인스타그램을 통해 팬들에게 본인의 근황을 공개했었다.


인사이트코리아, INSIGHTKOREA



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



시사매거진 (SISA MAGAZINE)





즐거운겨.....??? ’ 지난 4일 비(정지훈)의 인스타그램이 화제


주진현 기자   승인 2019.07.07 00:37



▲ 사진출처=비 정지훈 인스타그램


[시사매거진=주진현 기자] 비(정지훈)가 본인의 인스타그램을 통해 팬들과 소통하는 모습이 화제이다. 
최근 비(정지훈)는 본인의 인스타그램에 ‘즐거운겨.....???’라는 글과 사진으로 근황을 공개했다.  
사진을 본 비(정지훈)의 팬들은 ‘귀요미’ 등의 다양한 반응을 보였다.
또한 지난 7월 1일에도 비(정지훈)는 인스타그램을 통해 팬들에게 본인의 근황을 공개했었다.


시사매거진, SISAMAGAZINE
주진현 기자 baecool19@naver.com



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



충청매일 (CHUNGCHEONG DAILY)






비(정지훈), “즐거운겨.....??? ”


온라인뉴스팀02 기자   승인 2019.07.07 04:27



사진=비 정지훈 SNS


[충청매일=온라인뉴스팀02] 비(정지훈)가 본인의 SNS를 통해 근황을 공개했다. 
4일 비(정지훈)는 자신의 인스타그램을 통해 “즐거운겨.....???”라는 글과 함께 사진을 게재했다. 
이를 본 누리꾼들은 “귀요미️” 등의 다양한 반응을 보였다. 
한편 비(정지훈)는 앞선 7월 1일에도 자신의 인스타그램을 통해 사진과 근황을 공개했었다. 
충청매일 CCDN




💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦



시민일보 (SIMIN ILBO)





비 정지훈, 캐주얼한 옷차림도 멋짐이 묻어나


나혜란 기자   승인 2019.07.07 00:46   입력 2019.07.07 00:46





비 정지훈의 해맑은 일상이 공개됐다. 
비는 4일 자신의 인스타그램에 "즐거운겨?"라는 글과 함께 한 장의 사진을 올렸다.

공개된 사진 속에는 캐주얼한 차림으로 계단을 오르는 비의 모습이 담겨 있다. 특히 즐거운 듯한 그의 환한 미소가 보는 이들까지 흐뭇하게 만든다.  
한편 비는 지난 2017년 1월 배우 김태희와 결혼해 그 해 10월 첫째 딸을 얻었다. 최근에는 둘째 임신 소식을 전해 많은 이들의 축하를 받았으며, 오는 29일 MBC 드라마 '웰컴2라이프'로 브라운관에 복귀한다. 

나혜란 기자 issue@siminilbo.co.kr



💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦💦









🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧🌧
























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése