Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

깡 / GANG



Album: 비 | MY LIFE愛

Lyrics / Szöveg: Magic Mansion , Ltak  
Music / Zene : Magic Mansion  
Arrangements: Magic Mansion 







Yeah 다시 돌아왔지
내 이름 레인(RAIN)
스웩을 뽐내 WHOO!
They call it! 왕의 귀환
후배들 바빠지는 중!
신발끈 꽉 매고
스케줄 All Day
내 매니저 전화기는
조용할 일이 없네 WHOO!

15년을 뛰어
모두가 인정해 내 몸의 가치
허나, 자만하지 않지
매 순간 열심히 첫 무대와 같이
타고난 이 멋이 어디가
30 sexy 오빠
또 한번 무대를 적셔
레인이펙트
나 비 효과

화려한 조명이 나를 감싸네
시간이 멈추길 기도해
but, I’m not gonna cry yeah
불 꺼진 무대 위 홀로 남아서
떠나간 그대의 목소릴 떠올리네
나 쓰러질 때까지 널 위해 춤을 줘

허세와는 거리가 멀어
난 꽤 많은 걸 가졌지
수많은 영화제 관계자
날 못 잡아 안달이 나셨지
귀찮아 죽겠네 알다시피
이 몸이 꽤 많이 바빠
섭외 받아 전세계 왔다 갔다
팬들이 하늘을 날아 WHOO!

TV 드라마, 영화 yeah!
I get it all
이젠 모두를 붙잡을 노래를 불러
볼륨은 올리고
재 등장과 동시
완전 물 만나 call me 나쁜 오빠
무대를 다시 한번 적시지
레인이펙트
나 비 효과

화려한 조명이 나를 감싸네
시간이 멈추길 기도해
but, I’m not gonna cry yeah
불 꺼진 무대 위 홀로 남아서
떠나간 그대의 목소릴 떠올리네
나 쓰러질 때까지 널 위해 춤을 줘 


English translation:
Popgasa


 
GANG


Yeah I’m back
My name is Rain
Full of swag whoo
They call it return of the king
My juniors are getting busy
Tightening my shoelaces
Schedule all day
My manager’s phone
Is never quiet, whoo


For the 15th year
Everyone acknowledges my worth
But I’m not arrogant
Every moment I work hard
Just like the first stage
I’m born with this swag
30 sexy oppa
Drenching this stage once again
Rain effect
I have the rain effect

Flashing lights wrap around me
I pray that time will stop
but, I’m not gonna cry yeah
After the lights go off, I’m alone on the stage
Remembering the voice of you, who has left
Until I break down, I will dance for you

I’m not pretentious
I know I have a lot
Countless film festivals, acquaintances
They go crazy for me
But it’s really annoying
As you know, I’m pretty busy
Getting lovecalls, travelling all around the world
Fans fly across the sky, whoo

TV drama, movies yeah!
I get it all
Now everyone sing
Raise the volume
Along with my entrance
I’m in the zone, call me bad oppa
Drenching this stage once again
Rain effect
I have the rain effect

Flashing lights wrap around me
I pray that time will stop
but, I’m not gonna cry yeah
After the lights go off, I’m alone on the stage
Remembering the voice of you, who has left
Until I break down, I will dance for you






Magyar fordítás: Harudo11
 

GANG


Yeah nos visszatértem
A nevem RAIN
Swagem szétvet HÚ!
Azt mondták:  Itt a király!
Utódhad mögöttem nyomul
A fűzőm, mint az időm
Szoros All Day
A menedzserem mobilja
Csak csöng, nem hagyja abba ÓH!

Már tizenöt éve
Mindenki tudja, hogy mit érek én
Soha nem szálltam el, éppen úgy
Dolgozom, mintha ma debütálnék
Honnan jöhet ez a kényszer?
30 szexi oppa
Áradj színpadra újra
Rain Effect
Én Rain-erőm

Ha borít villódzó fények özöne
Az időt kérlelem, álljon meg
De nem sírok majd én, nem
Fönt kihuny a fény, elhagyva állok ott
Hallom a hangotok, hiába távoztatok
És táncolok majd nektek, míg összeroskadok.

Nem szeretnék túl nagyra vágyni
Tudom, elértem eleget
Számtalan filmünnep, sokakon
Én értem kitör az őrület
Ti tudjátok, bánt hogy túlterhelt  
Vagyok utazni hogyha
hívtok át a földgolyón oda-vissza
Rajongók szállnak az égen HÚ!

TV dráma, nagyfilm yeah!,
Már mind enyém
Így hát szóljon a dal és énekelj velem
Told fel a hangerőt
Az antrémmal együtt
Esőm kirobban, hát hívj, nappün oppa
Áradj színpadra újra
Rain Effect
Én Rain-erőm

Ha borít villódzó fények özöne
Az időt kérlelem, álljon meg
De nem sírok majd én, nem
Fönt kihuny a fény, elhagyva állok ott
Hallom a hangotok, hiába távoztatok
És táncolok majd nektek, míg összeroskadok.
















 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése