Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN KRÓNIKA: 2008.06.23.




FELTÖLTÉS ALATT



SLASHFILM.COM
http://www.slashfilm.com/ninja-assassin-attacks-car-with-ninja-stars/

 



Ninja Assassin Attacks Car with Ninja Stars



German newspaper BILD has run a set photo from James McTeigue’s Ninja Assassin, which shows the front end of a car with who knows how many Ninja stars sticking through the hood. One can only imagine what kind of sequence The Wachowski Brothers have come up with that has resulted in this kind of car damage. Thanks to Christopher M for sending the photos along. The photo appears to be a month old, so I apologize to anyone who may have already seen it (I had not, so I decided to share).

Ninja Assassin stars stars Korean pop star Rain (Speed Racer) as Raizo, one of the deadliest assassins in the world. Taken from the streets as a child, he was transformed into a trained killer by the Ozunu Clan, a secret society whose very existence is considered a myth. But haunted by the merciless execution of his friend by the Clan, Raizo breaks free from them… and vanishes. Now he waits, preparing to exact his revenge.

In Berlin, Europol agent Mika Coretti (Naomie Harris) has stumbled upon a money trail linking several political murders to an underground network of untraceable assassins from the Far East. Defying the orders of her superior, Ryan Maslow (Ben Miles), Mika digs into top secret agency files to learn the truth behind the murders. Her investigation makes her a target, and the Ozunu Clan sends a team of killers, led by the lethal Takeshi (Rick Yune), to silence her forever. Raizo saves Mika from her attackers, but he knows that the Clan will not rest until they are both eliminated. Now, entangled in a deadly game of cat and mouse through the streets of Europe, Raizo and Mika must trust one another if they hope to survive… and finally bring down the elusive Ozunu Clan. The film also stars legendary martial arts performer Sho Kosugi (Revenge of the Ninja) as the ruthless leader of the Ozunu Clan.


































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése