Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

Gyerünk, Rain! Hajrá! (2013.12.14.)





Rain és táncosai 2013. december 10-én kezdték meg az új lemez két dalához készülő zenés filmek forgatását. Ehhez északra utaztak, a DMZ-től pár kilométernyire lévő Pajuba, ahol az időjárás nem volt nagyon kegyes hozzájuk: szakadó hóesés és mínusz 10-15 fokos fagy fogadta őket. 





Nem kis nehézségek árán, de a klipek elkészültek, bár az egész éjjel tartó filmezés ilyen körülmények között különösen kimerítő lehetett. Viszont Rain most ha akarna, sem tudna lazítani, hiszen mindjárt itt a karácsony, és őt még várja vissza Amerika, hogy befejezzék a The Prince forgatását. 







Nagyon drukkolunk neki, hogy bírja egészséggel és erővel ezt az őrült hajtást, és átérezzük az újrakezdés feszültségét, hiszen nem is tudom, hogy vajon ő vagy a Cloudjai izgulnak-e jobban a napokban. Mert percről percre közeledik a pályafutás második szakaszának valódi nyitánya... alig várjuk az első akkordokat :)

A Star News mai cikkének fordítása következik.



[2013.12.14.] Rain ma éppen befejezi egy zenei videó forgatását, mely a címadó dalához készül. A visszatérése már a küszöbön áll.



Az énekes Rain (valódi nevén Jung Ji-hoon) 14-én befejezte az új dalához készülő zenés video forgatását, és a színpadra való visszatéréséhez a visszaszámlálás már megkezdődött.

Az ügynöksége, a Cube DC szerint Rain öt nap alatt, december 10-14. között elkészült az új albumának címadó dalához készülő zenés film forgatásával Paju egy professzionális stúdiójában, amely Korea Gyeonggi megyéjében található.

Az ügynökség a Star Newsnak ma azt mondta, hogy "Rain két zenés videót forgat, mindkettő különböző témájú. Énekesként egy vagy akár dupla (azaz két) címadó dallal is dolgozhat, de a további részletekről még határozni kell. Megpróbáljuk eldönteni, hogy készítsen-e még zenés videókat további dalokra vagy sem. Fokozatosan határozzuk meg, hogy mi legyen, most az utolsó simításokat végzik az új album utómunkálatainak fázisában."

Azt jelentették , hogy bár Rain az egész éjszakát filmezéssel töltötte, nem voltak karikásak a szemei, és még ő buzdította a csapatot.

Az ügynökség képviselője elmondta, hogy "A forgatás a mai napig tartott. A hideg időjárásra tekintettel Rain nagyon figyelmes volt mások iránt, még akkor is, amikor már ki volt merülve a fárasztó nap után a hideg időben. Egész idő alatt láthatóan megőrizte a szakmai hozzáállását."

Köztudomású, hogy Rain rengeteg munkát fektet a közelgő visszatérését megelőzően nemcsak a zenéjébe, hanem a zenés filmbe is. Azt tervezi, hogy mindkét eltérő témában megmutatja az előadói intenzitását.

Különösen azért, hogy a rajongóinak a lehetséges legjobb minőségű zenés videót nyújthassa, Rain együtt dolgozik a vizuális művész Lumpensszel, aki Jo Young-pil Hello című dalához készített a zenerajongók számára egy frissítő meglepetést.

Január 6-án Rain négy év eltelte után megjelentet egy új albumot, és Jung Ji-hoon köznapi emberként lesz látható az Mnet Rain Effect-jében 19-én, bemutatva a színpadi visszatérés előkészületeinek folyamatát.

A produkció legénysége biztosan állította, hogy "A stábunk felpörögve forgatott, hónapokat töltve Rain nyomában, aki éppen koncertturnén volt Japánban stb. A rajongók eleven betekintést nyerhetnek az életébe egy közeli és személyes nézőpontból."









Forrás: http://memo-rain.ning.com/profiles/blogs/14-dec-13-star-news-rain-finishes-shooting-a-music-video-for-his-
Bejegyezte és fordított: Harudo11

































Nincsenek megjegyzések: