Végtelen erőfeszítés, végtelen kitartás, végtelen szerénység. (Rain vezérelve)

Tudtam, hogy ránézésre nem tűnök valami nagy számnak, a megjelenésem sem túl vonzó, de a bensőm elég rendkívüli. Minden színpadra lépés előtt azt mondom magamnak, hogy én vagyok a legjobb, és minden előadás után ugyanúgy azt, hogy nem én vagyok. Ezért minden fellépés előtt 120 százalékosan kell felkészülnöm, hogy az előadáson 100 százalékos teljesítményt tudjak nyújtani. Ennek érdekében minden álló nap folyamatosan képzem magam. Már nagyon hosszú ideje alváshiányban szenvedek, mert ha éppen nem dolgozom, akkor vagy edzek, vagy a koreográfiákat és a dalokat próbálom. Éppen úgy, mint a filmfelvételek idején, ha valamit nem csináltam jól, képtelen vagyok aludni. Akár színészként, akár énekesként, a legjobbat kell tudnom kihozni magamból. De nem kell aggódni, hogy most nincs elegendő időm az alvásra, jut arra majd bőven a halálom után. (Rain)

Ez a fiatalság, ez az egészség... és a túlcsorduló önbizalom... az erőfeszítés, amit az oly hihetetlen előadásai sikeres megvalósításáért tett... és a tehetség, amit felmutat, ezek töltenek el spontán tisztelettel engem. Azt gondolom, hogy a történelem a fontos személyiségek között fogja jegyezni. Úgy, mint aki színészként és zenészként egyaránt sikeres lett. ...
Ami igazán meglepő Ji-hoonban, az az, hogy egyfajta düh, bosszúvágy és szomorúság, az összes efféle sötét, komor negatív motiváció az ő esetében rendkívül optimista és derűs módon ölt testet.
(Park Chan-wook rendező)

RAIN NAPTÁRA: HONNAN ERED AZ ESŐ?

««« RAIN NAPTÁRA: 2001.06.30.                                                                                                                                                RAIN NAPTÁRA: 2001.07.07. »»»
                                                                     





Rain valódi neve: 정지훈.

Hogy hogyan is írjuk ezt a mi latin betűinkkel, az már fogósabb kérdés, mert az átírási szabályok többször változtak, és többféle átírási rendszer is létezik. Ezért senki ne csodálkozzon, ha Jeong Ji-hoon, Jung Ji-hoon, Jung Ji-hun változatokkal is találkozik, valamint a sorrend és az egybe- és különírás mindenféle változatával.

Talán a legcélszerűbb, ha azt a változatot követjük, amelyet Rain maga is használ, ez pedig a Jung Ji-hoon, melyben a többi változathoz hasonlóan az angol kiejtés szabályai az irányadóak (tehát j=dzs, eo=a, oo=u). Megemlítjük, hogy létezik magyar átírás is, fura módon ez Csong Dzsihun. Annyi bizonyos, hogy Rain nem így ejti ki a saját nevét, tehát ezt az átiratot végképp nem erőltetnénk.

A koreai névsorrend a miénkkel megegyezik, a vezetéknevet követi a keresztnév, tehát a Jeong / Jung a családnév. A keresztnév többnyire két elemből áll, és ezek szorosan összetartoznak: Ji Hoon, vagy inkább Ji-hoon.

Mindebből talán érthető, hogy nem baj, ha egy nemzetközi hírnévre törekvő ember ennél könnyebb beazonosíthatóságra vágyik. JYP mondta, hogy sokak szerint Ji-hoon táncát mindig átjárja a lényéből áradó valamiféle karizmatikus szomorúság, az esős idő melankóliájához hasonló - ez az érzet lett a névválasztás alapja.

Érdekesség, hogy Rain esőt jelentő koreai nevének: (ejtsd: Bi, illetve az első hangot valahol a p és a b között), és kínai nyelven a szomorúságot jelentő szónak: is nagyon hasonló a kiejtése (Bēi).

Emiatt az első időkben előfordult, hogy Rain nevének írásképére ezt a szót használták a tényleges esőt jelentő szó helyett. Az eső és a szomorúság ily módon is összekapcsolódott...
Rain aláírásába viszont bele is applikálta az eső szó kínai írásképét: .

Ugyanezt a jelet a japánok is ismerik és használják, de náluk ez az íráskép (a 'pi' szótag írásjele) is jelöli Raint:








Nyugaton viszont Jung Ji-hoon egyértelműen Rain néven vált ismertté. Szerette volna, ha ez a név csak előadóművészként jelöli, színészként pedig a valódi nevén jegyzik, de ezt az elkülönítést nem igazán sikerült megvalósítani, szándékát a média nem nagyon tolerálta. Nekik a RAIN név kellett, mert az rövidesen egyenértékű lett egy rendkívüli minőséget jelentő védjeggyel.






______________________________________________________
A képek forrása:http://www.rainjihoon.com/rain_en_biography.htm
























No comments: